Nem olyan régen jutott eszembe, hogy még nem tettem említést egyik kedvenc elfoglaltságomról, a hímzésről. Gyerekkoromban is szorgalmasan készítettem mindenfélét - ahogy emlékszem a nagymamám soha nem ült le csak úgy, valami mindig volt a kezében, hol egy hímzés, hol a kötőtűk.
Egy időben óriási divat volt a subázás: Anyuval közösen gyártottuk a párnákat. Aztán elkapott minket a makramé-őrület - természetesen - akkor mindenféle virágtartók készültek.
Persze mindig kimaradások és fellángolások követték egymást.
Kötni is nagyon szerettem, egész látványos mintákat is sikerült elkészítenem, főleg amikor a Peti kicsi volt: időm is volt és a Petinek lehetett pulóvereket, sapkákat kötni sorba-sorba, hiszen gyorsan kinőtte őket! :)
Persze magamnak is kötöttem egy csomó pulóvert: a minták szépek lettek, de annyira nem voltam profi, hogy a nyakrész is különleges, vagy legalábbis tökéletes legyen. Ezek közül még van három darab.
Hímezni leginkább terítőket hímeztem és persze ajándékba. Sajnos ezekről nem maradt kép, csak emlékeimben él :)
Magamnak 4 terítőm maradt, amiket persze nem nagyon használok, de egyszer majd hátha :)
A keresztszemest az iskolában tanultuk, aztán hosszú-hosszú évekig felé sem gondoltam.
Még a bankban volt egy kolléganőm, aki megmutatta, hogy milyen klassz képeket csinál és persze azonnal én is akartam!
Rögtön kitaláltam, hogy a közelgő karácsonyra elkészítek egyet ajándékba egy kolléganő-barátnőmnek. Nyakamba vettem a várost és találtam egy nekem tetsző képet. A szettben benne volt minden, amire szükség volt: anyag, hímző fonál, tű és a minta.
Persze nekem akkor semmit nem jelentett az, hogy 33x33 cm-es kép lesz belőle :). Egészen addig, amíg el nem kezdtem és kb egy hét múlva még alig látszott valami a képből. Elég gyorsan leesett a tantusz, hogy ebből bizony nem lesz karácsonyi ajándék - legalábbis nem abban az évben! Aztán jött a mentő ötlet: vettem külön Aida anyagot és hozzá fonalakat és külön képen kihímeztem a hieroglifákat. Jól látszik, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb, még úgy is, hogy több színből csináltam, de így is szinte az utolsó pillanatban készültem el vele, pedig az összes szabad és nem szabad percemet a kép elkészítésével töltöttem.
Nagyon szép lett, remélem, a megajándékozottnak is tetszett :)
Utána kicsit ráérősebben folytathattam a fáraómat - hiszen végül magamnak csináltam meg. Sok időt fordítottam rá és első munkának elég nagy kihívás volt, de azóta is nagyon szeretem.
És azóta is nagyon szívesen varrom a képeket. Néhány kisebbet csináltam ajándékba - persze a kisebb is több hetet vett általában igénybe, de nagyon klasszak lettek. Sajnos képek nem készültek róluk, pedig milyen jó lenne néha elnézegetni!
A második komoly képem szettje a Peti első londoni ajándéka volt:
Igazán biztosra ment, cicás kép csak nyerő lehet nálam! :) Ez annyiban tért el az elsőtől, hogy kontúrozni is kellett. Először kicsit ellenkeztem, valahogy nem volt kedvem az egész képet kihímzés után újra áthímezni, de aztán amikor elkezdtem és megláttam a különbséget beadtam a derekam. Azóta sem tartozik a kedvenceim közé a kontúrozás, de tényleg életet lehel a képbe.
Szerencsére a Peti sokszor jött haza látogatóba és nem lehetett meggyőzni, hogy nagy halom ajándék nélkül jöjjön, így mindig került egy-egy újabb kihímzendő szett is a birtokomba. Az egyik kedvencem ez a kerti kapu:
Hímezni is klassz volt (még kontúrozni is) és azóta is mindig szívesen nézegetem - imádom a színeit, a részleteit és az egészet :)
Aztán vágytam egy festményre is - sokáig vaciláltam, hogy a két kedvenc közül (Monet és Van Gogh) melyiket válasszam, de végül az Iriszekre esett a választásom:
Szerintem ez is nagyon szép lett, imádom!
Aztán az interneten nézegettem egy csomó mintát, és mivel már nagyon tapasztaltnak gondoltam magam, egy nagyobb képbe vágtam bele. A Pisti választotta a csendéletet - végülis a konyhában még nem volt hímzésem! Fruits and Flowers, 66 szín és 45x42,5 cm a kép mérete.
Mivel ezt nem szettben vettem/kaptam, a fonalakat és az anyagot úgy kellett összeszedni, válogatni. Még Pesten kezdtem el hímezni, nagyon lelkes voltam, de aztán közbejött a költözés, ami teljesen felborította az addigi életünket.
Kisebb gondom is nagyobb volt a hímezgetésnél: festettünk, ültettünk, kapáltunk helyette. Gyorsan eltelt vagy 2 év, amikor télen már nem volt semmi halaszthatatlan munka és újra előkerült a félbehagyott kézimunka. Aztán ahogy haladtam vele egyre jobban szerettem - a végére szerintem nagyon szép lett, tényleg dísze a konyhának.
Természetesen a francia szöveg helyett az évszámokat hímeztem bele - gondoltam monogramokra vagy keresztnevekre is, de végül ez tetszett a legjobban. Házi keretezőm (a Pisti) már nagy rutinnal keretezte be és egy kis sütögetős ebéd keretében adtuk át.
De addig be kell fejeznem a jelenlegi munkámat, ami egyelőre elég nagy kihívás. Ha majd kicsit jobban állok vele, majd megmutatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése