2014. december 28., vasárnap

Sajtos-sós tekercs

Az ünnepek vége felé még mindig pusztítjuk a bejgliket, de már egy kicsit ilyenkor kezd unalmassá válni: más ízekre vágyunk, akár édesre, de inkább sósra.
Szombaton vendégeket vártunk, igyekeztem mindent előre elkészíteni, hogy minél több időt tudjak én is a vendégekkel tölteni. Törtem a fejem, hogy milyen apró sütit kellene csinálni, egyszer csak a kezem ügyébe került ez a régi recept.
Évekkel ezelőtt nagyon sokszor megcsináltam, aztán valamiért méltánytalanul háttérbe szorult: viszont most nagyon örültem neki, és a többieknek is nagyon ízlett. Igyekszem jobban a fejemben tartani és többször is megsütni, mert tényleg nagyon finom.


A hozzávalók a tésztához: 12 dkg margarin (én most vajat használtam), 25 dkg liszt, 1 mk sütőpor, 1 kk só, 1 dl tej - az egészet összegyúrjuk.
A töltelékhez: 12 dkg margarint vagy vajat, 15 dkg reszelt (lehetőleg füstölt) sajtot, 1 mk sót és 1 kk pirospaprikát összekeverünk.
A tésztákat 3 részre osztjuk, vékonyra kinyújtjuk, majd megkenjük a 3 részre osztott töltelékkel. Szorosan feltekerjük, mint a bejglit és fóliába csomagolva egy napra hűtőbe tesszük. Nagy előnye, hogy előkészítve remekül mélyhűthető, így érdemes nagyobb mennyiséget csinálni és bármikor előkapható.
A rudakat egész vékony karikákra felvágjuk, majd egymás mellé pakoljuk a tepsibe - lehet aránylag sűrűn is.


Forró sütőben 200 fokon kb 8-10 perc alatt szép pirosra sütjük. Vigyázni kell a sütésnél, nehogy megégjen !
Nagyon finom és egyszerű - célszerű egyből két adagot sütni, mert pillanatok alatt elfogy !


2014. december 25., csütörtök

Mézes puszedli és a megunhatatlan bejgli

.Egyik reggel a reggeli után tettem-vettem-mosogattam a konyhában, egyszer csak feltűnt, hogy nagyon nagy csend van az udvarban: kerestem a Pistit, aztán kerestem a kutyát, de sehol senki. Már éppen keresésükre akartam indulni, amikor megérkeztek, hatalmas fagyöngy kötegekkel megrakottan. (na jó, a Buddy üres "kézzel" jött :-) ). Jutott a kiskapura és a bejárati ajtó elé a gerendára is.




Az adventra megsütött mézes figurák jól vizsgáztak és szépen lassan elfogytak - annak ellenére, hogy az írókázás szörnyen sikerült. Elhatároztam, hogy kipróbálom a mézes puszedlit - mindig nagyon szerettem még a boltit is, gondoltam csak sikerül olyanra. És ha már belevágtam, egyből töltöttet akartam csinálni!
Sok receptet néztem végig a neten és végül az alábbi mellett döntöttem:
Hozzávalók:
  • 3 tojás sárgája
  • 1 egész tojás
  • 15 dkg porcukor
  • 3 tk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 4 ek. tejföl
  • 25 dkg méz
  • 5 dkg zsír (lehet helyette 7 dkg vaj)
  • 60 dkg liszt
  • 2 tk. szódabikarbóna
A mézet a zsírral megolvasztom, a lisztet és a szódabikarbónát jól összekeverem. A tojásokat a cukorral , a tejföllel és a fűszerrel jól kikeverem, hozzáadom a kihűlt zsíros mézet, majd a legvégén a lisztet. Alaposan összekeverem és letakarva állni hagyom. Elég lett volna egy éjszakát, de nekem ez most elmaradt, és 2 napig csücsült a hűtőben.
Vizes kézzel kis gombócokat csíptem ki a tésztából és megpróbáltam megtölteni. Az egyik tepsibe diós töltelékkel kerültek (kb 10 dkg dió, cukor, összevágott mazsola, sárgabarack lekvár és rum), viszont elkövettem azt a hibát, hogy a töltelék összeállításánál túl sok lett a lekvár és a rum - így nagyon finom volt a töltelék, de sajnos nagyon folyós is. A másik tepsi puszedlit sült szilvalekvárral töltöttem - az szerencsére jó kemény volt. Sütés előtt még egész biztató volt a puszedlik látványa.


Aztán mikor 180 fokon kb 10 perc alatt elkészültek szinte teljesen kitöltötték a tepsit:


A végén került a tetejükre egy kis olvasztott csokoládé és színes cukordara. Az állaga csodálatosan puha, az íze pedig fenséges.


A bolti ehhez képest ehetetlen :-), soha többet még csak feléje sem nézek !! A diós töltelék nagyrészt eltűnt a mézesben, de a szilva egész jól látható.


A bejgli-projektnek minden évben nagy lelkesedéssel kezdek hozzá, aztán akármilyen új trükköt próbálok is ki, mindig ugyanolyan lesz: finom, sok töltelékkel, de nem valami szép. 
Idén is ámulva néztem a FB-on, hogy mindenki milyen csudi bejgliket süt, gondoltam én is megsütöm ezt a csodareceptet! Andi leírását követtem szóról-szóra (nekem maradt mindkét töltelékből - valamit elszámoltam ?) - este összeállítottam és megtöltöttem a tésztát,


másnap pedig 180 fokon fél óra alatt készre sült.



Nagyon finom lett, bár nekem egy kicsit furcsa volt, mert nem a megszokott íze volt. Ami nagyon érdekes, hogy a régi receptjeim alapján sütött bejglik általában frissen csodálatosak voltak, de már a 3. napon a tészta nem volt olyan jó ízű. Ez a mostani bejgli pedig szinte napról napra finomabb, egyre jobban összeérik.

Természetesen rendszeresen sütöm a kenyereket - a kezdeti bénázás után nagyon klassz kenyereim lettek, aztán egyszer csak megint rosszabban sikerültek. Persze kaptam a Pistitől (jogosan), hogyha már megvannak a tuti receptek, akkor miért változtatok rajta ?! Azóta igyekszem kevesebbet változtatni (csak minden 3.-4. kenyérnél variálok valamit :-) ). Karácsony estére a halászlé mellé biztosra mentem a fehér kenyérrel ( csak a csillagocskákkal próbáltam ünnepibbé tenni)



Este összekevertem 15 dkg sima lisztet 1,5 dl vízzel és 2 dkg élesztővel. Másnap beleszitáltam 40 dkg sima lisztet és 20 dkg rétes lisztet, tettem hozzá 2 csapott tk sót, 1 csipet aszkorbinsavat, 2 ek olajat és kb 3,5 dl vízzel jól kidolgoztam. 40 perc múlva jól átmozgattam, majd 1,5 órát kelt. Utána formáztam és még kb 30 percet kelt a kacsasütő jénaiban ( fele időnél megvágtam a tetejét ). Spricceltem vízzel és előmelegített sütőben 15 percig sütöttem max. hőfokon, majd levettem 200 fokra. Az utolsó 15 percben már tető nélkül sütöttem. Amikor elkészült, egy picit lespricceltem és kitettem az ablakba hűsölni.



Az elmúlt néhány napban - lehet már egy hét is - csodálatos az ég délutánonként. Mindig odarohantunk az ablakhoz és megcsodáltuk, aztán végre eszünkbe jutott, hogy le is kellene fényképezni:




Természetesen a Buddy is megkapta a karácsonyi ajándékát. A szinte tavaszias időben jó sokat játszottunk vele - mondanom sem kell, hogy már nem így néz ki a labda :-).





2014. december 9., kedd

Diós szívecske és kalász

Ezt a süteményt már nagyon régóta ki akartam próbálni - eredetileg a FB kenyérsütős csoportba tették fel, annak ellenére, hogy nem kenyér, sőt élesztő sincs benne. A hozzávalók közül a sovány túró volt, amit általában elfelejtettem venni, a másik fajtával pedig nem akartam elkezdeni, mivel kifejezetten ezt a túrót adták meg a receptben. Eredetileg mákos és diós ízesítésű kis háromszögek voltak, de mostanában nagyon szorgalmas voltam és rengeteg diót tisztítottam meg, így most csak diós készült. És nagyon okosan csak a fél adag tésztából - így is rengeteg lett kettőnknek, jutott kóstoló a szomszéd néninek is.



Hozzávalók: 
  • 25 dkg sovány túró (a krémes fajta)
  • 8 dkg olaj
  • 8 dkg tej
  • csipet só
  • 15 dkg cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • 50 dkg sima liszt
  • 1 sütőpor
A hozzávalókból szép sima tésztát gyúrok, és félreteszem, amíg a tölteléket elkészítem:
18 dkg darált diót összekeverek 15 dkg cukorral, 1 vaníliás cukorral, 2 ek baracklekvárral, 1 mk fahéjjal és egy pici tejjel. 
A tésztát két felé osztom, kb 25x40 cm-esre nyújtom és megkenem a dióval.
A szívecskéhez úgy tekerem fel, hogy mindkét oldaláról elindítom, hogy középen találkozzon a két guriga. Majd 1,5 cm széles karikákat vágok, amit sütőpapírral bélelt tepsire helyezek úgy, hogy az alját egy kicsit összenyomom, hogy szív-forma legyen.

 
A tészta másik feléből kalászt sütöttem: feltekerem a tésztát, mint a bejglit, áthelyezem a tepsire, majd ollóval bevágom úgy, hogy az alja egyben maradjon. Majd a kis elvágott karikákat hol jobbra, hol balra helyezem.


200 C-ra előmelegített sütőben kb 20 percig sütöttem. 15 perc után lekentem őket tejjel elkevert juharsziruppal.


A Pisti is szorgoskodott: a nagy hideg ellenére kivonult a garázsba és épített két madáretetőt. Már akkor kitaláltuk, hogy ez remek hasznosítása lesz a maradék faanyagnak, amikor a Buddy háza elkészült, de eddig mindig halogatódott az elkészülte - alaposan szemrevételeztük az áruházakban árusított etetőket, még eljátszottunk a gondolattal, hogy esetleg egyszerűbb lenne venni, de aztán megszülettek a művek.


Az egyiknek magasított hátsó fala van (a szél ellen védelemnek), a másik nyitottabb.


Persze nem maradhattak ilyen "csúnyák", a Pisti még átkente őket sötétzöld páccal is, majd a szelesebb akácosba került a magasított hátsó falú


és a hársfa ágai közé a nyitottabb házikó.


Már alig várom, hogy rendesen megszáradjanak - mondjuk óriási szélvihar van megint, aminek köszönhetően remélem gyorsan használhatók lesznek - és egyben főpróba is, hogy mennyire bírják a zord körülményeket.
Nekem nagyon tetszenek - remélem, a madarak is szeretik majd !!

2014. november 27., csütörtök

Apróságok

Hamarosan itt az advent és idén kedvet kaptam a mézeskalács koszorú készítéshez. Néhány évvel ezelőtt lelkesen gyártottam az adventi asztaldíszeket - volt közöttük egész szép is :-). Most viszont arra gondoltam, hogy kipróbálom a mézeskalácsból készült koszorút.
Nálunk gyerekkoromban valahogy nem volt divatja - a Mama nem sütött mézeskalácsot, inkább különböző tepsis mézeseket. Aztán később nagy kedvencünk lett a mézes-krémes, amihez eleinte magam sütöttem a lapot is - egészen addig, amíg el nem lustultam és inkább vettem a lapokat :-). (Tényleg, kéne megint sütni, olyan régen ettünk !)
Ahhoz képest, hogy soha életemben nem sütöttem mézeskalácsot (enni is csak keveset) elég nagy bevállalásnak tűnt - mondjuk az eredményen is látszik, hogy nagyon-nagyon kezdő vagyok, de azért szeretjük.

A tészta nagyon finom frissen is, így érdemesnek tartom arra, hogy esetleg ha jövőre is nekiállok, akkor ugyanebből próbáljak valamit összehozni.
Elkészítése: 
  • 22 dkg méz, amit 15 dkg margarinnal összemelegítek, majd hagyom kicsit hűlni.
  • 25 dkg porcukrot, 3 tojást, 1 lapos tk szódabikarbónát és egy mézeskalács fűszerkeveréket összekeverek, majd a kihűlt vajas mézzel is elkeverem
  • 75 dkg lisztet hozzákeverek - lágy masszát kell kapni, amit letakarok és legalább 24 órát állni hagyom. Most egy kicsit többet is pihent a spejzban, de nem ártott neki.
  • Kinyújtás előtt a tésztát alaposan át kell gyúrni, dolgozni, hogy sima legyen, mert különben hólyagocskák lesznek rajta sütés után. Lisztezett deszkán a koszorúnak valót kicsit vastagabbra nyújtom (kb 6 mm) és kivágom. Most a kerek tortaformát vágtam körbe és a müzlis tál lett belseje, de legközelebb a belső karikához kisebb formát fogok választani, hogy vastagabb legyen a koszorú. A másik "koszorú" szív alakú lett - a tortaformát vágtam körbe. Mielőtt megsütöttem volna kivágtam a mécsesek helyét is és a gyertya nélküli mécsestartókat betettem a lyukakba, hogy ne süljenek össze és ne kelljen farigcsálni.

  • A megmaradt tésztát összegyúrtam és kb 2-3 mm-esre nyújtottam, majd különböző kis formákat vágtam ki belőle

  • 170 C-on sütöttem őket - a vastagabbakat 10 percig, a figurákat 8 percig.
  • A díszítéshez 1 tojásfehérjét összekevertem 20 dkg porcukorral és egy pici citromlével. Először a fehérjét kevertem ki - nem kell felverni, csak alaposan kikavarni - majd apránként hozzászitáltam a porcukrot és a végén hozzáadtam a citromlevet. Addig kell keverni és adagolni a cukrot, amíg a krém nem esik le a habverőről. Akkor egy zacskóba töltöttem, amit szorosan begumiztam és megpróbáltam egy pici lyukat vágni a zacskóra. (ez mondjuk lehetett volna kisebb is, akkor talán szebb lett volna a rajzolat, de elsőre ennek is örültem.)

Ha jövőre is lesz bátorságom hozzáfogni, akkor megpróbálom szinezni is az írókát, de most örültem, hogy egyáltalán sikerült. Ja és be kell szereznem egy szívecske formát is !


A Pisti hozott nem egy csomó jópofa formát a régiek mellé - bárányt (ami szerintünk kutya), angyalkát és hópihét, de a szivecske kimaradt. Viszont kaptam helyette linzerkiszúrót, így gyorsan azt is ki kellett próbálnom. Igazán nem vagyunk nagyon oda a linzerért - inkább isler pártiak vagyunk - viszont most sütöttem egy hatalmas adagot: vagy nagyon megszeretjük, vagy soha többet nem kell sütnöm :-)


A tésztához elmorzsoltam 50 dkg lisztet 10 dkg zsírral és 15 dkg margarinnal, majd tettem hozzá 20 dkg cukrot, 2 vaníliás cukrot, 1 sütőport, 1 egész tojást és 2 sárgáját, egy citrom reszelt héját, és mivel nem akart összeállni, még egy nagy kanál tejfölt. Majd folpackba csomagoltam és 1 órára betettem a hűtőbe.
Erősen lisztezett deszkán kinyújtottam, majd kis csillagokat szaggattam belőle, amiket zsírpapírral bélelt tepsibe pakoltam. Fele "telibe", fele lyukas - nagyjából, mert egy idő után már nem számoltam.


A lyukas csillagocskák egy részét belemártottam egy kicsit felvert tojásfehérjébe majd kevés fahéjjal elkevert porcukorba és úgy sütöttem meg - emlékszem, a Mama a megmaradt pitetésztát hasznosította mindig így, pici karikákat szaggatva a maradék tésztából - sokszor nagyobb sikere volt, mint az eredeti süteménynek. :-)

180 C-on 12-15 perc alatt készre sültek, majd a kihűlt aljakat megkentem egy kevés (házi) baracklekvárral és ráültettem a lyukas tetőket.


És hogy ne csak a sütikről legyen szó: nagyon boldog vagyok, mert a két éve, általunk ültetett kis naspolya fa idén már termett - nagy-nagy örömömre. Persze még nem lekvárt nem lehet belőle főzni, de ahhoz képest, hogy milyen fiatal fácska, igazán sok gyümölcs volt rajta - amit mind meg is ettem ! :-)


2014. november 1., szombat

Répatorta

Emlékszem arra a hitetlenkedésre, amit akkor éreztem, amikor először kóstoltam meg ezt a sütit. Akkor nálunk még egyáltalán nem volt divatban és igazán különleges dolognak éreztük. Mondanom sem kell, hogy az összes kolléganőmmel együtt én is rögtön elkértem a receptet - azóta is ezt a fajtát sütöm, szerintem nagyon finom. 
Eredetileg csészével voltak megadva a hozzávalók, de nekem egyszerűbb a hagyományos súlymértékkel dolgozni, így lemértem és átírtam őket magamnak.



Hozzávalók: 
  • 15 dkg vaj
  • 20 dkg kristálycukor
  • 30 dkg finom liszt
  • 3 db tojás
  • 1 db nagy narancs
  • 1 mk sütőpor
  • 2 mk szódabikarbóna
  • 2 mk őrölt fahéj
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 10 dkg őrölt dió
  • 10 dkg mazsola
  • 30 dkg sárgarépa
  • 25 cl rum
  • 10 dkg kókuszreszelék


  1. A sárgarépát megtisztítom, kis lyukú reszelőn lereszelem és a narancslével meglocsolom, majd állni hagyom.
  2. A vajat az egész tojásokkal és a cukorral kikeverem.
  3. Az összes hozzávalót belekeverem és egy kikent/sütőpapírral kibélelt tortaformába simítom.
  4. A sütőt 180 C-ra előmelegítem és kb 50 perc alatt készre sütöm.

A tetejére tehetünk egyszerűen olvasztott csokoládét vagy citrommázat - mi ezzel szeretjük. A citrommázhoz 20 dkg porcukrot összekeverek 3 ek citromlével és 2 ek vízzel - de csak annyi folyadékkal, hogy ne legyen túl folyós. Akkor jó az állaga, ha inkább sűrű és lassan terül szét a torta tetején. Ha megszikkadt a máz, máris kóstolható !


2017.11.13

Ismét, sokadszor is megsütöttem ezt az isteni sütit, de most kicsit variáltam rajta: mivel szép magas a tészta, könnyen kettőbe tudtam vágni és bőven megkentem sárgabarack lekvárral. Szerintem nagyon finom, de nálunk minden csak nagyon finom lehet, amibe sok-sok házilekvár kerül.


A tetejére pedig a Guinness torta mascarponés- fehércsokis kréme került.
A Pisti először kicsit megijedt, hogy nem az eddigi kedvenc mázat látta a tortán, de ez olyan finom volt, mostantól ez a kedvenc 😄


2014. október 30., csütörtök

Agyő, szép idő !

Az elmúlt napokban már kicsit belekóstoltunk a télies időbe, aminek az egyetlen pozitívuma (soha nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz pozitívuma a hidegnek), hogy eltűntek végre a szúnyogok.
Szerencsére még volt néhány nagyon szép, kellemes nap, amit természetesen igyekeztünk kihasználni. A kertből minden hasznos dolgot felszedtem, megtisztítottam és lefagyasztottam. Az egyetlen, ami még szépen virít a kertben, az a kelkáposzta, de már néhány fej a késem alá került és hamarosan jön a többi is!

A Pisti is kihasználta még a szép időt és gyorsan befejezte az idei évre tervezett munkáját: belülről is leburkolta a garázsnak azt a falát, amelyik régen ázott. Először arra gondoltunk, hogy újravakoljuk és lefestjük, de aztán talált valamelyik boltban nagyon klassz, műanyag lambéria-szerű dekor burkoló anyagot, amivel szépen beborította azt az ominózus falat az ablak magasságáig. Nagyon szépen sikerült!
Ilyen volt....


és ilyen lett...



Tavasszal ültettem néhány fűszernövényt a kertbe. A citromfűből sokáig nem csináltam semmit, aztán találtam szörp recepteket az interneten, így kipróbáltam. Az utolsó ágacskákat is visszavágtam és abból készült az utolsó adag - remélem, jövőre is burjánzik majd és bőven tudok készíteni.
Egy nagy csokor citromfüvet és 1-2 felkarikázott citromot beáztatok 2 liter vízbe. (Volt olyan adag, ahol leszedtem a leveleket, volt, ahol az egész ágat áztattam, szerintem egyformán jó megoldás mind a kettő.) Másnap (vagy akár 2 nap múlva) hozzáteszek 2 kg cukrot és elkezdem főzni. Kb. 10-15 percig főzöm, teszek hozzá 5 dkg citromsavat (vagy borkősavat) és egy csipet Na-benzoátot. Forrón üvegekbe szűröm és száraz dunsztba teszem.


A szomszédtól szoktunk kapni néhány szem fügét - a mi 2 kis fügebokrunk nem tudom hány év múlva fog teremni - általában csak annyit, amit rögtön meg is eszem. (A Pisti mindig azt mondja, hogy nem szereti, egyem csak meg, de azt hiszem, hogy még nem kóstolta!) Most viszont egy kisebb zacskónyival kaptunk, ami már valamivel több volt, mint fél kiló. Igaz, hogy kicsit tartottam attól, hogy ez már így októberben nem az igazi, de mindenképp szerettem volna kipróbálni a fügelekvárt. (Tunéziában a kedvencem volt, minden reggelinél ettem egy kicsit.) Gizinél találtam ezt a receptet, amiből a vaníliás cukrot kifelejtettem, gyömbérem pedig nem volt, viszont a recept így is tökéletes(en egyszerű és nagyszerű).
A megmosott fügéket négybe vágtam (1/2 kg), majd tettem hozzá 25 dkg cukrot. Ez egy kicsit talán sok lett, legközelebb elég lesz 15-20 dkg is. Összekevertem és hagytam egy kicsit állni, aztán lassú tűzön elkezdtem főzni. Ha még érettebbek lettek volna, akkor biztosan szét is főtt volna a héja is, így azonban egy kicsit rásegítettem a botmixerrel és beletettem egy csapott mk. fahéjat és egy citrom levét. A végén nagyon klasszul besűrűsödött és úgy el kezdett köpködni, hogy nem győztem menekülni :-). Mivel ilyen kicsike volt, csak egy kb. 400 grammos üveg lett tele, a maradékot pedig bögrébe tettem, hogy azt sürgősen el tudjuk kóstolgatni. Másnap reggelinél megtörtént az ellenőrzés - nagyon-nagyon finom lett!


Volt nagy izgalom is a hónapban: Buddyval kellett rohannunk az állatorvoshoz. Először hasmenése volt, ami sajnos gyakran előfordul, mert amilyen nagy, olyan kényes a gyomra, minden új kaja probléma. Ez lehet, hogy nem jele a kullancscsípésnek, de teljesen elterelte a figyelmünket a következő napon arról, hogy bágyadt, rossz kedvű és nem eszik - azt hittük, hogy még mindig a gyomorrontás miatt van. Aztán a délutáni sétánál - ahova már szinte húztam - észrevettem, hogy piros a vizelete. Persze szörnyen megijedtem és amint hazaértünk, rögtön hívtam az orvost és fél óra múlva már ott voltunk és kapta az injekciók garmadáját. (összesen 4 injekciót kapott + algopyrint szájon át, hogy csökkentse a lázát). Szerencsénkre másnapra már kicsit jobban lett, utána pedig újra erőre kapott.

Szokásos esti séta után, "kicsit" lacsakosan:

2014. szeptember 27., szombat

Egy kis napsugár az esős szeptemberben

Néhány hónapja nem volt itthon a Peti Londonból, így már nagyon vártuk. És persze izgultunk, hogy legyen egy kicsit kellemesebb idő, mint amihez mostanában szokva vagyunk.
Szerencsére szinte az egész héten jó időnk volt, így sokat tudtunk jönni-menni. Kirándultunk Eisenstadtba



Wiener Neustadtba



és Győrbe.




Természetesen sürögtem-forogtam a konyhában: igyekeztem minél több finomságot készíteni. Sütöttem a kedvenc Limara féle "békebelit" és almás-mákos pitét kicsit átformálva. (egyébként is nagyon szeretjük, de érdekes módon ilyen csigaformában egész más íze volt - nagyon finom, szaftos)


Nagy sikere volt a fonott ünnepi kenyérnek is: élesztős öreg tészta helyett Arnoldot, a fehér lisztből készült kovászomat használtam és burgonya pehely helyett 1 evőkanál kukorica lisztet tettem bele. A cukros-fahéjas kiflit saját túróval elkevert vanília pudinggal töltöttem.


Természetesen csináltam még a "szokásos" kedvenceket: pudingos desszert, gombóc, lecsó és az elmaradhatatlan székelykáposzta. Mivel a Peti vega, így ez a hét nekünk is nagyrészt húsmentes volt - például nagy sikere volt a Gizi blogjáról elkészített csőben sült zöldbabnak is - sajnos nem jutott eszembe, hogy folyamatosan a fényképezőgéppel dolgozzak a konyhában, így ezekről most nem készült fotó - de tényleg nagyon finom volt minden.

Az idő annyira kegyes volt, hogy még fürdőbe is el tudtunk menni, aztán ahogy elutazott a Peti, úgy tűnt el a jó idő is. "Bánatomban" gyorsan felavattam az ajándékba kapott kelesztő kosarat :-). Reggel kivettem a Tökiből (teljes kiőrlésű rozslisztből készült kovászom) kb 15 dkg-ot, adtam hozzá langyos vizet és sima lisztet, majd hagytam egész nap fejlődni. Este összeállítottam belőle egy öreg tésztát (szintén sima liszttel és langyos vízzel), amit hagytam a konyhapulton másnap reggelig. Akkor 50 dkg lisztet átszitáltam (kb 35 dkg sima, 15 dkg rétes), 2 tk sót és 2 ek olajat adtam hozzá, az öreg tészta kb 1/3-át (20 dkg körül) és 3,5 dl savóval összedolgoztam. Nagyon jól gyúrható tésztát kaptam, amit alaposan kidagasztottam, majd hagytam pihenni 40 percet. Kicsit átmozgattam, formáztam a kelesztő formájára és 1,5 órát hagytam kelni. A sütőt a tepsivel együtt 220 C-ra felmelegítettem, beletettem egy kis tálat is, amibe forró vizet öntöttem, amikor betettem a kenyeret. Amikor meleg volt a sütő a tepsire átborítottam a tésztát (tettem alá sütőpapírt is a biztonság kedvéért), megvágtam, vízzel jól megspricceltem és 10 percig sütöttem. Utána visszavettem a hőfokot 200 C-ra és kb 30-35 percig sütöttem, amíg szép piros nem lett. Utána már csak egy kicsit spricceltem és hagytam az ablakban hűlni. Igaz, hogy pizzát ettünk ebédre, de nem bírtuk ki, hogy ne kóstoljuk meg. :-)


2014. augusztus 31., vasárnap

Elszállt a nyár

Ami a Pisti megjegyzése szerint idén keddre esett - vagy legalábbis mi így éreztük.
Jó, tudom, hogy a tavalyi szörnyű kánikula is fárasztó volt - ha egész nap locsoltunk volna, akkor sem lett volna elég - de idén valahogy csak néhány nap, hét volt, ami az igazi nyarat idézte. De visszaemlékezve mindig az jut eszembe róla, hogy esik az eső.
A sok esőnek köszönhetően sok gyümölcsünk termett, de mivel alig sütött a nap (legalábbis nem annyit, hogy finom édes is legyen a termés), így vagy arra vártam, hogy a fán érjen még egy kicsit, és akkor a következő eső tönkre tette, vagy leszedtem kicsit éretlenebbül, így viszont nem lettek olyan finomak a lekvárok, mint tavaly.
Azért persze nem panaszkodom, mert lett egy csomó szilvalekvár (és néhány üveg befőtt, a keményebbekből), az utcai, később érő őszibarack pedig fantasztikusan termett. Amikor ideköltöztünk 2 éve (úúúú, ez már a harmadik nyár - hihetetlen !) összesen 9 darab barack volt rajta, igaz, azok szép nagyok. (és finomak). Tavaly aránylag sokat termett, de elég kis csenevészek voltak. Idén viszont roskadoztak az ágak és gyönyörű hatalmas barackok nőttek. Befőttet is és lekvárt is tettem el - az összes használható méretű üvegemet megtöltöttem - sőt még a Németországból hazatelepült szomszéd is adott vagy 10 darabot, igaz, azok 370 grammosak, de azokra is nagy szükségem volt. A megmaradt pici üvegekbe még egy kevés bodzalekvárt tervezek - próbaként, mert még soha nem csináltam, sőt, azt hiszem, nem is ettem.



Az idén végülis elvetettük a terasz újra burkolását (már csak azért is, mert az a "mester", akivel tavaly megbeszéltük, hogy jön, elfelejtett jelentkezni.
Viszont a tető mohátlanítását sikerült elvégezni. A Pisti elkezdte, kipróbálta, hogy a meglévő magasnyomású lemosóval lehet-e leszedni a cserepekről a rárakódott mindenfélét, egy darabig, amíg létráról elérte, meg is csinálta, de a magasabb régiókhoz találtunk tetőfedőt, aki csodák-csodája hajlandó volt eljönni és megcsinálni. Szerencsére a gép is kibírta, pedig jó néhány napig ment szinte folyamatosan. Utána már csak a hófogó kampók felrakása volt hátra, és a tető rendben is van. (Legalábbis néhány évre, amíg újra el nem mohásodik.)
A garázs falának vizesedését is megpróbáltuk (a Pisti) megoldani: fölszedett három sort a teraszlapokból és folyékony szigetelő anyaggal lekente alatta és a falon a takarásig. Amikor megszáradt minden egyes lapot visszahelyezett a helyére, újra fugázta és a falra két sor díszkő került föl. Fáradtságos munka volt (főleg így egyedül), de igazán nagyon szép lett, és remélhetőleg az ázás is megszűnik. Akkor pedig jövőre már csak a garázs belső falát kell kicsit javítgatni és máris kész !


Az elmúlt időszakban jó sok kenyeret sütöttem - boltban egyetlen egyszer vettünk csak zsemlét a fasírthoz. Persze volt még jó néhány, amelyik nem lett tökéletes, de még azok is sokkal finomabbak voltak például reggel piritósnak, mint a bolti - nem is gondoltam, hogy ilyen nagy különbség lehet piritós és piritós között ! A zsömlék/kiflik még mindig nem elég könnyedek - frissen elképesztően finomak, de másnapra már nem vagyok rájuk annyira büszke (bár ha rögtön lefagyasztom, akkor olyan, mint az új). Szóval ezt még gyakorolni kell. 
A kenyeret is gyakorolnom kell, ha másért nem, mert mindig nagyon gyorsan elfogy. A Pisti mindig mondja, hogyha csinálok egy fajtát, ami tökéletes, akkor miért csinálok máskor egy újabbat, ami nem biztos, hogy ilyen finom. Hát ezt megmagyarázni nehéz. Mert kíváncsi vagyok a többire és tapasztalni akarom, hogy mikor hogy viselkedik a tészta, a kovász, milyen hőmérsékleti viszonyok mellett meddig kell hagyni kelni és mikor lesznek igazán nagy lyukak a belsejében.


Azért szerencsére voltak szép meleg napok is, amikor a munka után jól esett egy kis hideg sör.