Ezt a tortát már nagyon régen kinéztem magunknak - igazi ünnepi torta, tökéletesen megfelel a házassági évfordulónkra. Mivel a madártej nagyon nagy kedvencünk, tudtam, hogy ezzel nem lőhetek mellé.
Először sütöttem 3 tojásból egy piskótát - teljesen hagyományos módon: a sárgákat habosra kevertem 3 ek cukorral, utána beleszitáltam 3 ek lisztet, elkevertem és végül óvatos mozdulatokkal beleforgattam a fehérjék felvert habját. 24 cm-es formában 160 fokon sütöttem tűpróbáig.
Amíg sült a piskóta elkészítettem a habcsókokat is. 3 db tojásfehérjét elkezdtem habosra verni, amikor már kezdett összeállni, akkor több részletben hozzáadtam 15 dkg cukrot - mindig tovább keverve a habot, egészen amíg jó kemény lett. Akkor átkanalaztam egy habzsákba és hirtelen ötlettől vezérelve egy kis sárga ételfestéket öntöttem rá, amivel kicsit megbolondítottam a habcsókokat, hogy ne legyenek unalmas fehérek. 😉 A nagy gáztepsire tettem sütőpapírt és arra nyomtam a kis habcsókokat. Ez a mennyiség jóval több, mint amennyi a tortához kellett, de kell-e mondanom, hogy a habcsókot is nagyon szeretjük, így nem aggódtam a sorsa felől.
Ahogy kisült a piskóta visszavettem a hőfokot 100 fokra és betettem a habcsókokat sülni/száradni - ez több mint egy óra volt, majd elzártam a sütőt és hagytam kihűlni a habcsókokat a sütőben.
Már csak krém elkészítése volt hátra. Eredetileg vanília pudinggal akartam készíteni, de megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem volt itthon vanília puding. Egy darabig túrtam a helyét, de hiába: volt több féle csoki, puncs, karamell, de vanília, ami egyébként MINDIG van itthon, egy darab se! Így most a kényszer vett rá arra, hogy kipróbáljam a lisztes főzött krémet, amit valahogy eddig sosem mertem - így utólag nem igazán értem, hogy miért.
Hozzávalók a krémhez:
- 5 db tojássárgája
- 25 dkg cukor (ez szerintem egy kicsit sok lett, bár a Pisti nem panaszkodott, hogy túl édes lenne - de azért legközelebb elég lesz 20 dkg is!)
- 12 dkg liszt (ehelyett gondoltam a 2 db vaníliás pudingot)
- 4 dl tej
- vanília rúd
- 10 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 1 gr zselatin 0,5 dl vízben feloldva (ezt nem mertem elhagyni - nagyon nem szerettem volna látni, ahogy az ünnepi torta szétfolyik. Esetleg egy kevésbé fontos alkalommal kihagyhatom, hátha enélkül is megáll a krém. 🤔)
A tejben a vanília kikapart magjait felfőztem (mondjuk a rudat is, csak azt kivettem a végén), közben a tojássárgákat habosra kevertem a cukorral, hozzákevertem az átszitált lisztet és a meleg tejet hozzáöntöttem, majd az egészet folyamatosan kevergetve sűrűre főztem, majd félretettem hűlni.
A vajat a cukorral szintén habosra kevertem és a már kihűlt főzött krémet hozzáadtam, jól elkevertem és a biztonság kedvéért a vízzel elkevert kicsit felmelegített zselatint is belekevertem.
A kihűlt tortalapot a tálra tettem és tortakarikát köré igazítottam. ("Egy számmal" kisebb karikát szoktam ilyenkor használni - összecsukás nélkül a 22 cm-es karika pont megfelelő volt a 24 cm-es formában sült piskótához kihűlés után.) A tortalapra ráöntöttem/simítottam a krémet és betettem a hűtőbe.
Másnap tálalás előtt már csak a habcsókoknak kellett a helyükre kerülniük és ehettük is!
Gratulálok a házassági évfordulótokhoz, és még sok-sok szeretetben, egészségben együtt töltött esztendőt kívánok Nektek. Nagyon finom tortát sütöttél, váljék egészségetekre.
VálaszTörlésKöszönjük szépen a jókívánságokat. Tényleg nagyon finom volt, biztosan megsütöm máskor is!
Törlés