2017. június 19., hétfő

Cseresznyéskert 2. felvonás

Sikerült leszüretelni a második fánkat is - legalábbis nagyjából. A javát már leszedtem, amikor jött a néhány napos rossz idő: eső, hideg és a szokásos viharos szél. Szerencsére addigra a sok finom cseresznyebefőtt már szépen üvegekbe töltve pihent a polcokon.


Az első évben a hagyományos módszerekkel tettem el a befőtteket: a gyümölcsöt nyersen töltöttem üvegekbe és nedves dunsztban főztem meg. Ez elég jó módszer, ha nem túl sok üvegről van szó, illetve rengeteg hatalmas fazékkal rendelkezik az ember. De mivel csak kis mennyiséget tudtam így egyszerre elrakni (és ráadásul volt 1-2 üveg, ami tönkrement a télen 😢), így változtattam és a befőtt tartósítókat próbáltam ki.
Nekem nagyon beváltak, egyszerre 8-10 kg gyümölcsöt szoktam elrakni és eddig egyik sem romlott meg.


Idén úgy beszéltük meg a Pistivel, hogy a befőtthöz nem magozom ki a gyümölcsöt. Most jó ötletnek tűnt, majd meglátjuk, hogy télen, amikor esszük nem sírjuk-e vissza a régi, kimagozós verziót. Most a Dr Oetker befőtt tartosítóját használtam, egyszerre 2 zacskónyit (az ehhez felhasználható gyümölcs mennyiség nekem még könnyen kezelhető). 1 kg cukrot tettem a kb fél literrel több vízhez, mint az előírt (úgy vettem észre, hogy régebben nem volt mindig elég a lé, de így tökéletes) és belefőztem egy fél rúd fahéjat és jó néhány szem szegfűszeget. A fűszereket teatojásba tettem, hogy ne kelljen szenvedni a kihalászásukkal. Minden mást a leírás szerint csináltam, annyi különbséggel, hogy szárazdunsztban hagytam kihűlni az üvegeket.


Természetesen sütiket is sütöttem - a szokásos és megunhatatlan pitén kívül kipróbáltam a franciák cseresznyés tejes pitéjét, a clafoutist. (Amit klafuti-nak kell ejteni 😃)
Az eredeti magozatlan fekete cseresznyével készül, de nekem a fekete cseresznyék már a mélyhűtőben pihennek, viszont a finom ropogós érett és felhasználásra várt. A franciák azért nem magozzák ki, hogy a gyümölcs leve ne fesse meg a sütit - azt tanusíthatom, hogy a fekete cseresznye nagyon, de nagyon fog! Napokig súroltam a kezem, mire nagyjából annyira kivilágosodott, mintha csak koszos lenne! 😂😂 De mivel ez a ropogós sokkal kevésbé ereszti a levét, inkább megfosztottam őket a magjuktól: mégiscsak kényelmesebb és gusztusosabb, hogy nem kell köpködni a magokat!
A receptet innen-onnan szedtem össze, de nagyon finom lett. Mivel eddig semmi ilyesmit nem ettem, kicsit izgultam, hogy milyen, de leginkább olyan volt, mintha egy jó vastag palacsintát ennénk telis de teli cseresznyével.


Hozzávalók:
- kb 30 dkg cseresznye (magozva volt ennyi)
- 3 db tojás
- 10 dkg cukor
- 10 dkg liszt
- 2 dl tej (lehetne tejszín is, de most pont nem volt itthon)
- 4 dkg vaj
- fahéj
- vaníliás cukor
+ vaj a forma kikenéséhez



A piteformát (vagy egy kisebb tepsit, hőálló tálat) alaposan kikenünk vajjal. Nem szabad sajnálni, mert nehéz kiszedni különben a végén a pitét. (Én azt hittem, hogy elég a kevés is, de nem!)
A megtisztított, levétől lecsurgatott gyümölcsöt szépen elhelyezzük a tepsiben. (Mivel most érik a faeper is, dobáltam a cseresznye mellé néhány marékkal.)  Mi nagyon szeretjük a fahéjat, így alaposan megszórtam vele a gyümölcsöket - természetesen csak ízlés szerint! 😉
A tojásokat kikeverjük a cukrokkal, a puha vajjal, majd hozzáadjuk a tejet és a lisztet, majd ráöntjük a gyümölcsökre. Előmelegített sütőben 180 fokon kb fél óra alatt elkészül.


Még langyosan, porcukorral megszórva tálaljuk, de a maradékot jóizűen elfogyasztottuk hidegen is. Elképesztően egyszerű és bármilyen gyümölccsel elkészíthető, így valószinűleg még nagyon sokszor fogom sütni! 😋

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése