2013. augusztus 16., péntek

Lassan kifelé a kánikulából

Igen, szörnyű régen írtam.
Szóval most ezt hagyjuk is, nézzük a jó oldalát : most írok.
Ma éjszaka 13 C-ra hűlt le a levegő, ami már teljesen a nyár végét idézi. Szerencsére nap közben még kellemes meleg van, de azért ez már nem az a hőguta, ami eddig volt.
Sok munka volt a sok termény betakarításával: napok mennek el egy-egy növény leszedésével és hasznosításával. A zöldborsó közepesen termett, de így is órákon keresztül szedtem és bontottam, a blansírozás ahhoz képest már szinte kellemes volt. Voltak június közepe táján az Edináék vendégségben : igyekeztem minden olyat főzni-sütni, ami a kertből való. Az Irénkétől kaptam egy fél tyúkot, azt főztem meg a saját zöldborsóval, saját zöldségekkel. A második fogáshoz csak a petrezselyem volt a kertből - baconos csirkemell volt, de tepsiben sütve őzgerincforma helyett (kicsit több lett, és nem fért el a formában) petrezselymes újkrumplival és saját kovászos uborkával. Utána meggyes pite. Isteni lett ! Ja, és mellesleg kipróbáltam a sajtos háromszög receptet - a teljes mennyiséget megsütöttem 80 dkg lisztből, de jól tettem, meg akkora sikere volt, hogy még csomagolnom is kellett!
De vissza a kertre ! Utólag azt gondolom, hogy anyagilag jó esetben nem sokat fizetünk rá a veteményesre, de hogy nem járunk jól vele, az tuti. Viszont amikor esszük vagy főzök belőle, akkor mégiscsak azt gondolom, hogy megéri azt a rengeteg munkát, mert olyan különlegesen finom akár a palócleves, akár a lecsó, (az összes kaját nem sorolom fel, amit mostanában főztem),  hogy nem is emlékszem, hogy ilyet ettünk-e valaha.
A múltkor összeírtam, hogy mit és mennyit tettem a mélyhűtőbe, még azt kellene végig nézni, hogy mennyi befőttet, lekvárt, paradicsomlevet, sürített paradicsomot, csalamádét csináltam, és akkor lehetne egy kicsit számolgatni. Lehet, hogy nem fizetünk rá.
A tavasszal készített bodzaszörpről nem tudom, hogy meddig állt volna el, mivel már az egész elfogyott. :-)
Nagyon finom lett, a Petinek is nagyon ízlett. Nekünk talán a borkősavas verzió izlett jobban - a másikban kicsit sok volt a citrom.
Mindkét fajta cseresznyéből csináltam lekvárt is és befőttet is - megegyeztünk a Pistivel, hogy a koraibb fajtát ugyanúgy hagyjuk megérni, mint idén, és csak lekvárt főzök belőle. Még soha nem ettem és tettem el cseresznyéből, de az idei olyan finom lett, hogy ezentúl mindig fogok !
A zöldbabok mind a három fajtája, amit ültettem, nagyon finom lett, szerintem elég sokat is termett - ha nem jön be az az elképesztő kánikula, akkor lehet, hogy még tovább is terem, de így is meg vagyok elégedve vele.
Az uborka sajnos elég szörnyű lett - egyszer tudtam igazán normálisat szedni belőle, a többi kicsi és görbe maradt, ahelyett, hogy megnőtt volna rendesen, felfúvódott gömböcskévé. Kérdeztem a szomszédokat is, azt mondták, hogy nekik sem sikerült idén. Pedig jó lett volna, szivesen raktam volna el néhány üveg savanyúnak.
Persze valószinűleg a közeljövőben még veszek egy nagy adag uborkát, és csinálok kovászos uborkát is ( ki akarom próbálni, hogy elteszem télire), és a zöldparadicsomok hasznosításakor is szükség lesz mindenfélére, mert még egy nagy adag csalamádét is csinálok majd.
A paradicsom termésünk nyár közepén kezdett beindulni (a Petinek még csak néhány saját parit tudtam szedni), most viszont annyi van, hogy vödör számra szedem. Sajnos a paradicsom és paprika termésünk nincs szinkronban: paradicsomból sokkal több tövünk is lett, és a paprika egyébként sem terem valami jól. Kicsi terméseket hoz - eddig enni tudtunk belőle (nem sokat) és egyszer csináltam egy nagy adag lecsót - az viszont egészen különlegesen finom lett.
Szóval rengeteg munka van a paradicsommal és paprikával, de azért jövőre is megpróbálom. Tanulság, hogy kicsit több paprika tövet kell venni - jó lett volna almapaprikát is venni, ami idén kimaradt, a paradicsomokat pedig kicsit nagyobb távolságra kell ültetni (kb 50 centire egymástól), és rögtön az elején el kell kezdeni leszedni a fattyakat. Ezt idén sajnos elbénáztam, mert mondták, meg olvastam is róla, hogy le kell szedni a fattyú hajtásokat, de nem voltam biztos abban, hogy melyikeket kell leszedni, mire pedig egyértelműen megmutatták, addigra úgy besűrűsödtek a tövek, hogy alig lehetett bemenni közéjük, és már minden fattyú tele volt terméskezdeménnyel, amit nem volt szivem leszedni. Szóval: távolabb ültetni, időben karózni és fattyazni. És locsolni, locsolni. Ezzel idén sem volt baj, viszont olyan hőguta volt, hogy napi 3 óra locsolással épphogy csak életben tudtuk tartani a növényeket.
A paradicsomról még csak annyit: tettem a mélyhűtőbe kb 4 nagy zacskót, utána 4 kg-ból főztem ketcup-szerű sűrített verziót (majdnem pont a talált recept szerint, épp csak a kakukkfű maradt ki, mivel nem volt itthon, így majd felhasználáskor teszek hozzá friss zöldfűszert. így lehet majd egy kicsit variálni is, nem csak kakukkfűvel hanem pl bazsalikommal is). Utána egy teljes nagy fazéknyit (nem mértem meg, de 8-10 kg között lehetett) paradicsomlének főztem be. Ugyanúgy csináltam, mint tavaly - Veronka receptje szerint - a teljes fazékhoz 4 db kisebb/közepes vöröshagymát és 3 db kisebb paprikát tettem a paradicsomhoz, sóval felfőztem, majd amikor teljesen szétfőtt - pöndörödött a héja - , akkor átpasszíroztam -tökéletesen vizsgázott az új passzírozó - majd   még egyszer felforraltam, sóztam, cukroztam és a biztonság kedvéért tettem bele egy kis na-benzoátot. 8 db félliteres és 3 db 7 decis üveg lett tele, plusz fél litert megkóstoltunk - mivel nem volt több üres üveg :-).
Persze ma kezdhetném az egészet elölről, annyi érett paradicsom vár a leszedésre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése