2017. július 10., hétfő

Sárgabarackos lepény

Az elmúlt napokban/hetekben érett a sárgabarack, ami folyamatos elfoglaltságot adott. Szerencsére idén nagyon sok barack volt a fán és a nagyja meg is érett. Viszont az egyik viharban sajnos az egyik főág megroppanhatott és elkezdett száradni - nem tudom, hogy megmenthető-e?? Nagyon bízom benne! Természetesen rengeteg üveg sárgabarack lekvár készült: "sima" és sütőben sütött. A simát kevés cukor és dzsemfix hozzáadásával készítettem - mivel elég sűrű volt magától is lekvár, nem igényelt túl sok további sűrítést. A sütőben sütöttet pont úgy csinálom, mint ahogy szilvából, meggyből vagy cseresznyéből szoktam.


Természetesen a sárgabarackos süti sem maradhatott ki: ez a recept már hosszú évek óta itt lapult a gyűjteményemben, de eddig valahogy mindig elmaradt. Most végre kipróbáltam és mondhatom, nagyon finom, kicsit eltér a szokásostól és más gyümölccsel is biztosan finom. A következő a szilva lesz, amivel kipróbálom.


A tésztához 20 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 1 tojást, 1 ek porcukrot, csipet sót és késhegynyi szódabikarbónát kevés tejjel összegyúrtam, hagytam fél órát pihenni. Kibéleltem vele a tepsit, megszúrkáltam és félig megsütöttem (kb 10-15 perc). Megszórtam zsemlemorzsával és kiraktam a tetejét a felezett barackokkal, megszórtam őrölt fahéjjal.


A tetejére 4 tojásból csináltam piskótát: a tojássárgáját habosra kevertem a cukorral, hozzákevertem a lisztet és a végén óvatosan a fehérje habját, elsimítottam a tetejére és rózsaszínűre sütöttem.


Hidegen szeleteltem és gyorsan meg is kóstoltam. FINOM!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése