2023. szeptember 6., szerda

Őszibarackos sárgadinnyedzsem

 Vagy sárgadinnyés őszibarackdzsem. Ebben az esetben mindkettő igaz, mert fele-fele arányban kerültek bele a gyümölcsök. 😃 Eddig még sárgadinnyéből nem főztem lekvárt, de az interneten sok helyen találkoztam vele, így gondoltam kipróbálom. Az őszibarack pedig csakis javíthat rajta - ha kell egyáltalán!


Hozzávalók (a gyümölcsök már tisztítva mérve):
  • 1,5 kg sárgadinnye 
  • 1,5 kg őszibarack
  • 1 db egész fahéj
  • 5 db szegfűszeg
  • 0,5 kg cukor
  • 3 db Haas 3:1 lekvártartósító (most csak ezt kaptam, a környéken az Oetker dzsemfix épp hiánycikk volt, de ezzel is nagyon meg voltam elégedve)

A sárgadinnyének kiszedtem a magjait és az egyéb "belsőségeit", levágtam a héját és apró darabokra vágtam.

Az őszibarackokat rövid időre forró vízbe tettem, hogy könnyen le tudjam húzni a héját és szintén kis darabokra vágtam. 

Mindkettőt kézzel alaposan széttrancsíroztam, hogy csak kis darabjaik maradjanak - de azok maradjanak. (Természetesen lehet darálni, turmixolni vagy aprítóval elbánni vele, de akkor teljesen homogén lesz az állaga, nem ilyen kicsit darabos.)

Összevegyítettem őket egy nagy lábosba, beletettem a fűszereket és elkezdtem felfőzni. Amikor felforrt, hozzákevertem a cukrot, folyamatos keverés mellett újra felforraltam és 5 percig főztem. A fűszereket kihalásztam a lekvárból (habár a szegfűszegek nyugodtan maradhattak volna, de azért mégis kellemesebb, ha nem harapunk rá, amikor esszük 😁), forrón üvegekbe szedtem, néhány percig tótágast álltak az üvegek, majd betettem őket a dunsztba. (Elvileg a dunsztolásra nem lenne szükség, de én mindig szoktam.) 


Szerintem ízre is, állagra is nagyon finom lett. Jövőre újra elkészítem, csak nem ilyen keveset. ❤


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése