2023. június 11., vasárnap

Karfiol steak sajtszósszal

 Nagyon szép karfiolt találtunk a múltkor a piacon és mivel nagyon szeretjük, vettünk egy szép darabot. Sok éven keresztül a karfiolos csirke volt a kedvencünk, viszont mivel már nem eszünk húst, így új kedvencet választottunk: a karfiol "steak" annyira finom, hogy nem lehet betelni vele. És nagyon gyorsan elkészíthető, ami igazán nem hátrány!


A karfiolról leszedem a leveleit, még egészben megmosom, majd kb 1,5 cm vastag szeleteket vágok belőle, amit szépen lepakolok egy tepsire.




A tetejére készítek egy fűszeres olajat, amivel szépen meglocsolgatom mindegyiket. Többféle ízesítésűt próbáltam már, finom volt a zöldfűszeres is, de a legjobban ezt a verziót szeretjük:
4 evőkanál olíva olajban elkeverek 1 kk pirospaprikát (ha van füstölt, akkor azt is), pici frissen őrölt borsot, 1 csapott kk sót, pici cayenne borsot. (Persze az esetek nagy részében változtatgatok rajta - hol még egy kis fokhagymát, esetleg majorannát vagy curryt teszek bele - csak a változatosság kevéért 😂)



A 200 fokra előmelegített sütőbe teszem és kb fél óra alatt készresütöm.

Amíg sül a karfiol, elkészítem a sajtmártást: 5 dkg vajon 5 dkg lisztet világosra pirítok, majd 5 dl tejjel felöntöm, miközben szorgalmasan kavargatom, hogy ne csomósodjon össze. Néhány percig még kavargatva főzöm, amíg besűrűsödik, akkor még hozzákeverek 15 dkg reszelt sajtot, a végén fűszerezem sóval, borssal és egy csipet szerecsendióval.


Tálaláskor megszórom pirított hagymával (ha éppen van itthon).

És lesem a piacon, hogy mikor lehet megint szép karfiolt kapni, hogy újra süthessek belőle egy finom steak-et.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése