2023. március 28., kedd

Néger torta

 A Pisti szülinapjára szeretek olyan tortát sütni, amilyet addig még nem csináltam: most is ilyesmit akartam. Gondolkoztam, gondolkoztam, de sokáig nem jutott eszembe semmi. Aztán hirtelen megjelent lelki szemeim előtt a Néger kocka sütemény! Innen már egyszerű volt. 😍


A torta alap sokkal vékonyabb, mint az eredeti Néger kockánál szokott lenni, de mi így szeretjük. Kakaós-olajos piskótát sütöttem, amit kettőbe vágtam, hogy ne legyen olyan vastag. A másik felét lefagyasztottam, jól jön majd legközelebb, ha hirtelen sütire vágyunk.

A piskótát tálra tettem és még langyosan megkentem finom házi sárgabarack lekvárral.

A habrészhez 4 db tojásfehérjét használtam - a mélyhűtőből vettem ki elózó este és a hűtőben hagytam kiengedni. Gőz fölött elkezdtem habbá verni és amikor már elég szépen összeállt, akkor 2-3 részletben hozzáadtam 13 dkg porcukrot. Szép türelmesen tovább vertem a gőz fölött, egészen addig, amíg megemelkedett és kemény habbá nem lett. (Nem, nem akkor hagytam abba, amikor kicsit megfájdult a kezem - akkor csak kezet cseréltem és vertem tovább 😃)

A tojáshabot eligazítottam a kihűlt tészta tetején és betettem a hűtőbe.


A tetejére főztem egy kakaós öntetet, ami ízre nagyon finom lett, viszont egy kicsit folyékony maradt. 10 dkg cukrot összekevertem 3 dkg kakaóval, 1 csapott ek keményítővel és 1 dl tejjel (legközelebb az 1 dl tej helyett szerintem elég lenne 0,5-0,7 dl is), közepes tüzön felmelegítettem és néhány percig főztem. A végén elkevertem benne 4 dkg vajat és hagytam kicsit hűlni. 

A hűtőből kivett sütire óvatosan ráöntöttem, hagytam kicsit lefolyni körben. Aztán annyira belejött, hogy több folyt le, mint amennyit szerettem volna (ezért nem is sikerült "annyira" a kép a teljes tortáról 😌) de a hűtőben szépen kifagyott.

Érdemes egy nappal előbb elkészíteni, mert másnapra tökéletes az állaga.

 


És legyen itt néhány kép a kertünk virágairól: csodálatos virágpompával ajándékozott meg minket a tavasz. 😍




2 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot kívánok Pistinek! Nagyon finom tortát gondoltál ki, és jó ötlet volt a néger kockát tortásítani. Nagyon finom lehetett, meg is tudnám enni ezt a szeletkét. Gyönyörűek a virágaid!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a jókívánságot. De jó is lenne egyszer együtt sütizni egyet! Puszillak.

      Törlés