2021. június 8., kedd

Áfonyás-joghurtos torta

 Még a szülinapomra készítettem el ezt a tortát. Mondanám, mint régen a nagymamám, hogy ezt nyugodtan ehetjük, hiszen nincs benne szinte semmi, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azért van benne ez-az. 😄 Viszont a sok finom áfonya miatt fogjuk rá, hogy egészséges! Az, hogy nagyon finom, az viszont tény!



Szerencsére még mindig volt a mélyhűtőben lefagyasztva tojásfehérjém, így abból készítettem a piskótát. Reméltem, hogy ugyanolyan finom lesz, mint amit a Lúdláb tortához sütöttem. A különbség csak annyi volt, hogy ebből most kimaradt a dió.
Hozzávalók a piskótához:
  • 6 db tojásfehérje
  • 14 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 2 dkg kakaó
  • 0,5 csomag sütőpor
A tojásfehérjéket addig vertem a géppel, amíg egy kicsit kihabosodott. Akkor több részletben hozzáadtam a cukrot és jó kemény habot vertem belőle. A lisztet a sütőporral és a kakaóval külön összekevertem és a felvert habra rászitáltam, majd óvatosan összforgattam - lazán, hogy a hab ne törjön össze.
Egy 22 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt szabtam, beleöntöttem a piskótatésztát és előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőben megsütöttem. Nekem kb 20 perc alatt elkészült - már nem ragadt rá a beleszúrt fogvájóra a tészta. Egy kicsit hagytam a tepsiben hűlni, majd kiszedtem a formából és úgy hagytam teljesen kihűlni. Nagyon szép magas lett a tészta, így újratervezésre volt szükség: az eredeti elgondolás az volt, hogy csak a torta alján lesz tészta.😌


A töltelékbe került sok finomság: áfonya, joghurt és tejszín.
Hozzávalók a krémhez:
  • 25 dkg áfonya (nekem fagyasztott)
  • 8 dkg kristálycukor
  • 4 dl habtejszín
  • 40 dkg görög joghurt
  • 8 dkg porcukor
  • 2 dkg zselatin 1 dl vízzel elkeverve
Az áfonyát a kristálycukorral egy kis edényben összefőztem. Nem törekedtem rá, hogy a szemek teljesen szétfőjjenek, hanem maradtak benne kisebb darabos részek is. Hagytam kihűlni.
Az 1 dl vizet felmelegítettem, csomómentesen elkevertem benne a zselatint. Néhány perc alatt langyosra hűlt - de még nem dermedt meg. 
A tejszínt kemény habbá vertem.
A joghurtot összekevertem először a porcukorral, majd hozzákevertem a kihűlt áfonyát és a langyos zselatint, majd a legvégén beleforgattam a felvert tejszínt.


A piskótát kettőbe vágtam, az egyik felét rátettem a tálra, visszatettem köré a tortakarimát és az elkészített áfonyás krém nagyrészét rákanalaztam. Erre került a másik piskóta karika és a maradék krémmel befedtem a tetejét. 
Legalább 4 órát pihent a hűtőben, ezalatt szépen megdermedt a töltelék.
Tálalás előtt ráhalmoztam még egy adag áfonyát. Nem csak, mert egészséges, de nagyon finom is! 😉





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése