2017. március 20., hétfő

Lemon meringue pie

Vagyis citromos habcsókos pite.
Most, hogy itthon volt a Peti elkészítettem neki a túrós-pudingos pitét, természetesen lemon curd-ös változatban. Aztán a megmaradt kis üvegnyi lemon curd-höz kerestem süteményt, és mi más is lehett volna, mint a lemon meringue pie. 


A tésztához ugyanazt a pite tésztát használtam (25 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 6 dkg cukor, 1 db tojás és 1 tk sütőpor), most csak annyi változtatással, hogy mivel maradt a múltkori aranygaluska készítésből egy kis cukros darált dió az is belekerült a tésztájába. Körülbelül 2 evőkanálnyi volt, de nagyon-nagyon finom lett vele a tészta!
A teljes tészta mennyiséget köralakúra nyújtottam és kibéleltem vele a formát. Tettem bele egy sűtőpapírt, majd teleraktam babbal, hogy jól lenyomja, ne emelkedjen fel a közepe, majd előmelegített sütőben 180 fokon kb 20 percig sütöttem. (Persze utólag olvastam, hogy 15 perc után ki kellett volna szedni, leszedni a nehezéket és még kb 5 percig sütni a tésztát magában - legközelebb majd így is kipróbálom. Bár az én verzióm is finom lett.)


Mikor kicsit kihűlt beletöltöttem az aljába a lemon curd-öt. Persze miután kiszedtem a babokat és a sütőpapírt! 😂😄 Mondanom sem kell, hogy az a kis üveg - kb 4 púpozott evőkanál - kicsit vékony réteg lett, a neten néhány képen sokkal vastagabb citromos rész van, de utólag megkóstolva azt gondolom, hogy tökéletesen elég: kellemesen savanykás ízt ad, nem nyomja el a citrom a hab és a tészta ízét.


Most következett a meringue - habcsók rész. A mélyhűtőből kivettem egy 4 darabos adagot és amikor kiengedett elkezdtem felverni. Mikor már elég jó állagú volt, akkor egyenként kevertem hozzá 4 púpozott ek porcukrot és addig vertem, amíg klassz kemény nem lett. (Ismét utólagos olvasgatás eredménye: 1-2 ek kukoricalisztet is lehetett volna hozzá keverni - ez most kimaradt, de mivel tökéletes állagú lett a hab, lehet, hogy legközelebb sem teszek bele.) A habbal betakartam a lemon curd-öt és kanállal kis kacsafarkakat csináltam a tetejére. Lehet, hogy habverővel könnyebb lett volna - de szerintem így is szép lett!



Visszakerült a sütőbe még 170 fokra körülbelül 15-20 percre, amíg szép pirosas színe lett a habnak.


Még langyosan megkóstoltuk. ISTENI finom!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése