2017. január 11., szerda

Hartyáni krémes

A karácsonyi ünnepek egyik új sütije volt a hartyáni krémes. Igazság szerint eddig csak képeken láttam az interneten, de most kipróbáltam és rögtön nagy kedvencünkké vált. Pont olyan, mint amit mi szeretünk! ☺
Szerencsére vendégek is voltak, így nem okozott problémát, hogy egy "kicsit" kiadós ez a süti, magunknak a fele is bőven elég lenne.
A receptet Gizitől lestem el - pont jókor került fel hozzá!! - bár készítés közben kicsit eltértem az eredeti leírástól. 


Hozzávalók a tésztához:
- 40 dkg liszt
- 1 kk szódabikarbóna
- csipet só
- 20 dkg porcukor
- 2 ek méz
- 2 ek kakaó
- 2 db tojás
- 10 dkg vaj (ez nem szerepelt Gizinél)
- 1-2 ek tej

Eredetileg a cukrot, mézet, kakaót és a 2 tojást kell gőz fölött felolvasztani. Már össze is öntöttem őket egy tálba, amikor valahogy hiányérzetem támadt - az egyéb mézes tésztáknál hasonló eljárásnál általában vaj is szerepel a hozzávalók között. Gyorsan elkezdtem túrni a netet, és találtam olyan recepteket is, amibe vajat is tettek, így végülis amellett döntöttem, hogy 10 dkg vajat is hozzáolvasztottam.
A lisztet elkevertem a szódabikarbónával és a pici sóval, majd a kihűlt keverékhez szitáltam, jól összedolgoztam. Pici tejjel tökéletes állagú tésztát kaptam, amit kinyújtottam és a gáztepsiben 160 fokon kb 8 perc alatt megsütöttem.


Hozzávalók a töltelékhez:
- 3 db vaníliás pudingpor
- 7,5 dl tej
- 25 dkg porcukor
- 30 dkg vaj
- 1 cs vaníliás cukor
- kb 10 dkg babapiskóta
- 2 dl fekete kávé
- 1-2 ek rum/rumaroma
a tetejére eredetileg porcukor, de én csokimázat tettem rá

A pudingport a tejjel jó sűrűre felfőztem, majd hagytam hűlni. A vajat habosra kevertem a cukrokkal, majd összekevertem a kihűlt pudinggal. A kihűlt fekete kávéhoz hozzákevertem egy kis rumaromát - mivel gyerek is volt a vendégek között.
Már csak az összeállítás maradt: a kihűlt tésztát elfeleztem, az egyik felét egy tálcára raktam és megkentem a vaníliás krém felével, majd szépen kiraktam a tetejét a kávéba mártogatott babapiskótával. Most rákentem a krém másik felét és a tetejére rákerült a tészta másik fele. Rátettem egy tálcát és súlyként egy kiló cukrot - így nyomattam egy-két órát.
A csokimázam készen volt - a mézes szívecskék mártogatása után és a lefolyt maradékokból jócskán összejött egy kisebb csészényi, így azt csak kicsit felmelegítettem és szépen beborítottam a tetejét. 
Másnap tálalásig hűtőben tartottam.



Most, hogy újra megnéztem Gizinél a receptet és a képeket és összehasonlítottam az én sütim képeivel, leginkább az tűnt fel, hogy egyáltalán nem hasonlít rá. Viszont elképesztően finom. Alig várom, hogy legyen valami alkalom, amire újra megcsinálhatom ☺

4 megjegyzés:

  1. Szia Sylvia! Ki van emelve a blogod nálam a kedvencek között, így már láttam hogy elkészült, csak még nem volt időm írni. Nagyon jól sikerült, szépséges sütemény, jó sok krémmel.Örülök, hogy ízlett a vendégeidnek, na meg persze nektek is. A vaj biztosan nem rontotta el a tésztát, sőt.... szaftosabb lett tőle.Most jó is lenne egy szeletke, én karácsony óta nem sütöttem, lassan már elvonási tüneteim vannak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy bírtad ki sütés nélkül? :) :) Még egy finom szalagos fánkra sem csábultál el? Gondolom nagy bőséggel készültél az ünnepekre, amiből azért mindig marad egy kis nassolni való.
      Én a linzerekből tettem félre betöltetlenül, ha esetleg ránk törne a süti utáni vágy, akkor legyen mihez nyúlni.
      A kedvenceidbe való kiemelése szerény kis irományaimnak annyira jól esik, hogy nem is tudom megfelelően szavakba önteni. xxx

      Törlés
  2. Az egyik kedvenc sütink! Én is Évi receptje alapján sütöm :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem a receptjeit, már számtalant kipróbáltam. Sajnos nem lett olyan szép, mint Nála, de legközelebb talán ... :)

      Törlés