2016. november 10., csütörtök

Kati szelet

Vagy Kata süti. Esetleg Katóka? Valami miatt egyik elnevezés sem tetszett itthon a fiúknak, ők Ezerjó sütinek nevezték el. :) 
Persze a név egyáltalán nem olyan fontos, mint az, hogy ez egy elképesztően finom sütemény! 
Most éppen azért esett erre a választásom, mert előre meg lehet, sőt kell csinálni, így jobban tudtam készülni a Peti villámlátogatására. Állásában egyre, egyre finomabb lett! :)
Az én receptem egy régi kolléganőmtől ered - ahogy az interneten nézegettem, egy kicsit eltér a többiekétől. Amit az "eredetin" változtattam, hogy most a tetejére nem egyszerű, hanem gőz fölött főzött fehér mázat tettem.


Hozzávalók a tésztához:
- 60 dkg liszt
- 30 dkg vaj (a receptben margarin van)
- 3 tojás sárgája
- 20 dkg cukor
- kevés tej

A lisztet jó alaposan összemorzsoltam a vajjal, hozzáadtam a tojássárgákat és a cukrot, majd kevés tejjel simává gyúrtam. A kész tésztát háromfelé osztottam, kinyújtottam, és a piros tepsi (kb 22x38 cm) hátulján egyenként megsütöttem. 200 fokon kb 10-12 perc.
A lapokat óvatosan kell félretenni, mert még nagyon kemények, könnyen törnek. A legkevésbé sikerültet (vagy ami esetleg összetört, mint most nekem) használjuk fel a töltelékhez.


Hozzávalók a töltelékhez:
- 3 dl tej
- 1 vaníliás cukor vagy 1 kk vanília aroma
- 15 dkg porcukor
- 10 dkg vaj
- 0,5 dl rum (vagy aroma, vagy más alkohol)
- 2 ek baracklekvár
- 2 ek kakaó (az enyém klassz sötét holland, így csak egy nagy púpos ek került bele)
- 10 dkg darált dió

a tetejére:
- 3 tojásfehérje
- 22 dkg cukor


Az összetört lapot vaníliás tejbe beáztattam. A vajat habosra kevertem a porcukorral és a többi hozzávalóval együtt összekevertem a már megpuhult lappal.
Az egyik egyben maradt lapot egy nagyobb tálcára tettem (megfelelő tál híján), a tölteléket egyenletesen ráhalmoztam, majd óvatosan befedtem a másik lappal. Ha esetleg eltörik nem kell megijedni, a hab szépen elfedi majd ezt a kis hibát :)


A tojásfehérjét elkezdtem verni, majd részletekben hozzáadtam a cukrot és azzal is tovább vertem. Az eredeti receptem szerint így kellett volna rásimítani a tetejére. De most kipróbáltam a gőz fölött megfőzött habot és nem bántam meg: sokkal magasabb, finomabb habot kaptam így. Igaz, hogy még kb 20 percig főztem a gőz fölött kézi habverővel verve tovább, aminek a végére már tiszta Popej-alkarom lett, de nagyon szép lett!
A kész habot rásimítottam a tészta tetejére és másnapig a spejzba tettem, hogy összeérjenek az ízek és megpuhuljanak a lapok.


Igazán nagy sikere volt: annak ellenére, hogy elég tömény sütemény - ráadásul nem is vágtam nagyon kicsi darabokat - nem tudtunk betelni vele.

A Peti most találkozott először "személyesen" a Ciceroval, de a cica szokásos kedvességével őt is elvarázsolta :)


Október végi, november eleji sétáinkon megcsodálhattam a learatott kukoricatáblákon a még virágzó pipacsokat. Egyébként is szeretem, na de ilyenkor!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése