2016. november 16., szerda

Cukkinis tócsni

Ezt az egyszerű és gyors, hús nélküli vacsorát mostanában szoktam csak csinálni - régen, amíg nem termett saját cukkinink, venni is keveset vettem, inkább a padlizsánt szerettem jobban. Amikor ültettem és nagy örömömre már az első évben is bőven termett próbáltam minél többféle receptet keresni, hogy minél változatosabban tudjam elkészíteni. Ez a recept saját kútfőből született, felhasználva néhány ötletet, amit már kipróbáltam, "Mi van itthon a hűtőben?" alapon. 


Hozzávalók:
- 50-60 dkg gyalult cukkini
- 25 dkg túró
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 2 db tojás
- 1 kk szódabikarbóna
- só, bors
- 2-3 ek liszt
- a sütéshez néhány kanál oliva olaj
- a tetejére ízlés szerint reszelt sajt, tejföl, lila hagyma vagy mindegyik


A lereszelt cukkinit jól lecsöpögtettem, kinyomkodtam. Az összes hozzávalóval összekevertem, annyi liszttel, hogy se túl híg, se túl sűrű ne legyen, majd hagytam egy kicsit állni. (Igazság szerint azért, mert a Pisti még nem ért haza, és frissen akartam kisütni ☺- de jót tesz neki, érdemes picit előbb összekeverni!)


Serpenyőben kevés olíva olajat melegítettem és belekanalaztam a masszát, laposra szétnyomva, hogy egyforma magas/lapos legyen. Közepes hőfokon mindkét oldalát pirosra sütöttem és még melegen jól megpakolva minden jóval gyorsan elfogyasztottuk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése