2016. augusztus 20., szombat

István-napi ünnepi torta

Igen, tudom, hogy az emberek 99 %-a Karácsonykor köszönti az Istvánokat, de mi nagyon gyorsan, a kapcsolatunk kezdetekor eldöntöttük, hogy a Pisti névnapját augusztus 20-án fogjuk ünnepelni. Persze a szülei és az öccse utána is hosszú évekig a karácsonyi ajándékozáshoz csapták hozzá a névnapját is, de mi következetesen nyáron ünneplünk. Manapság ajándéknak itt vagyunk mi egymásnak, így "csak" valami finomsággal kedveskedtem neki :).
Amikor Gizinél megláttam a múltkor ezt a csodálatos tortát, rögtön kitaláltam, hogy ez lesz az ünnepi meglepi.


Jó, tudom, hogy az mogyorókrémes torta, de nekem volt itthon mandulavaj, amit a Peti hozott nekünk Londonból és azon kívül, hogy megkóstoltuk, nem történt vele semmi. Isteni tömény íze van, de csak úgy elkanalazgatni nem mertem - ránézve a kalória-értékére.


Szóval az eredeti receptet egy picit átalakítottam, de olyan tökéletes süti, hogy még én sem tudtam elrontani :)
Hozzávalók a tésztához:
- 10 dkg liszt
- 10 dkg porcukor 
- 10 dkg vaj
- 10 dkg csoki - nekem most fehér volt itthon, de eredetileg étcsoki kellene hozzá
- 2 db tojás
- 1,5 tk kakaó - 1 evőkanál került bele tekintettel a fehér csokira :)

A csokit kockákra törtem és gőz fölött felolvasztottam - mondjuk a fehér csokit nem igazán sikerült, de legalább gyurmázható lett. 
A puha vajat habosra kevertem a porcukorral, majd egyenként hozzákevertem a tojásokat. Kicsit külön-külön is kevertem őket, majd hozzátettem a puha csokit. A lisztet összekevertem a kakaóval és beleszitáltam a masszába, könnyedén elkevertem benne.
A kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt tettem (nekem 26 cm-es) és elsimítottam benne a masszát. (Már nyersen is olyan finom volt a tészta,hogy nagyon bizakodó voltam!!) 
Előmelegített 160 fokos sütőben kb 25 perc alatt megsűlt.


Hagytam a tésztát kihűlni, közben elkészítettem a krémet:
- a 13 dkg (ennyi maradt a kóstolgatás után :) ) mandulavajat összekevertem 15 dkg átszitált porcukorral, 1 kk vanília aromával és 25 dkg mascarponeval. 3 dl hulalát habbá vertem és óvatosan a többi alapanyaghoz kevertem, majd az egészet rásimítottam a tészta tetejére. Néhány órára betettem a hűtőbe.



A tetejére a csoki- ganache-hoz a 10 dkg étcsokoládét 1 dl tejszínnel elkevertem és folyamatos keverés mellett gőz fölött összeolvasztottam, majd a gőzről levéve tovább keverve lehűtöttem. A hűtőből kivett torta tetejére öntöttem és visszatettem a hidegre.


További díszítésre már nem volt időm és azt sem győztük kivárni, hogy még jobban összeérjenek az ízek, hanem bizony megkóstoltuk.
Fergetegesen finom lett, annyi dicséretet kaptam a Pistitől, hogy meg sem tudtam az összeset jegyezni !! :D
Mielőtt hozzákezdtem is gondoltam, hogy különlegesen finom lesz, de utólag nem csak az Arany Kanalat adnám oda érte a Gizinek, hanem egy egész arany étkészletet! :D :D


2 megjegyzés:

  1. Drága Sylvia,gratulálok a tortádhoz, és először is boldog névnapot kívánok a férjednek. Köszönöm hogy éppen az én receptemet próbáltad ki, és sütötted meg. Csodaszép lett a torta,olyan krémes, habos, hogy kedvem lenne felfalni az egészet. Nagyon jó ötlet volt a mandulavaj! A mandulát nagyon szeretem, és eltudom képzelni az ízét. A mogyoróvaj is igen tömény, ezért magában mi sem tudnánk megenni.

    Nagyon tündér vagy hogy egy egész arany étkészlettettel ajándékoznál meg! Puszillak érte. :)

    VálaszTörlés
  2. Drága Gizi! Az étkészlet csekélység ahhoz képest, amennyit érdemelnél! :) Szerencsére tényleg jól sikerült a torta, még díszítés nélkül is gyönyörű volt - köszönet a tökéletes receptnek! Nagy kedvencünk lett rögtön, alig várom a következő alkalmat, hogy újra megsüthessem!
    Köszi a jókívánságot, átadom.
    puszi!!

    VálaszTörlés