2014. február 23., vasárnap

Tojáskrémes busa

Elhatároztuk - sokadszorra -, hogy egészségesebben fogunk étkezni, aminek része a több halfogyasztás. Meg is tettük az első lépéseket: a múltkor vettünk egy jó adag busa filét. Először nem volt ötletem, hogy mit csináljak belőle, de valahogy az egyszerűen lesütöm túl snassznak tűnt, így kicsit kutakodtam a régi papírok között, és megtaláltam ezt a jó kis régi receptet - amit persze még soha nem próbáltam.


Hozzávalók:
- 8 halszelet - nekem a busa kb 1,2 kg volt, és ezt vágtam kisebb darabokra
- 4 db tojás
- 2 dkg vaj + a tepsi kenéséhez
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 evőkanál tejföl
- só
- bors
- fél citrom leve
- reszelt sajt a tetejére (kb 8 dkg)


Elkészítés:
A halszeleteket besózom, kicsit meglocsolom citromlével és hagyom állni. A tojásokat keményre főzöm, majd összetöröm és kikeverem a vajjal, a reszelt hagymával, a tejföllel. Sózom, borsozom.


Minden halszelet közepére teszek egy evőkanállal a tojáskrémből, majd hústűvel összetűzöm. A vajjal kikent tepsiben elhelyezem, kis vajdarabkákat teszek a tetejére, majd 180 C-os sütőben megsütöm.




Mikor már majdnem kész (kb 25 perc) megszórom a tetejét reszelt sajttal és csak addig teszem vissza, amíg a sajt elolvad rajta.


Nagyon finom, nagyon kiadós ebéd lett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése