2013. november 28., csütörtök

Téli szelek

Elszaladt ez a hónap is, és sajnos magával vitte a jó időt is.
Igyekeztünk a kertben mindent rendbe tenni, mielőtt tényleg bejönne az igazi rossz idő: a kivágott fákhoz szereztünk egy kalodát, amit a Pisti egyik nap lefestett (gyorsan száradt, mert akkor is olyan nagy szél volt, hogy majd' elvitte), másnap pedig szépen belerakosgattuk és letakartuk ponyvával. Az aprófa külön került egy kisebb tárolóba, illetve maradt még néhány hatalmas tönk, amik persze csupa göcsört, így abban maradtunk, hogy azok egészben vészelik át a telet, aztán ha majd szükség lesz rá, akkor valahogy széttrancsírozzuk/a Pisti. Olyan sok lett a fa, hogy akár évekig is főzőcskézhetünk belőle a még nem létező kerti grillünkön vagy bográcsunkon - jövőre biztos kipróbáljuk, legalább egy szalonnasütés erejéig, hogy hol is lenne a kertben a legjobb hely a tűzrakáshoz.

Persze a kert többi részét is folyamatosan karban kell tartani - már feladtuk a számolást, hogy hány zsák lombot szedtünk össze a kertből, de hogy nagyon sok az, biztos ! Viszont most ilyen lett a hátsó kert :

Az utolsó terméseket is kiszedtük a földből: néhány kisebb kelkáposzta maradt még, és a Pisti felszedte a céklát is - másfél vödörnyi lett.


Aztán a további feldolgozás már rám várt. Hagyományosan csináltam, ahogy régen csinálták, viszont mivel tormám nincsen - jövőre egy-két tővel ültetni kell azt is, mert már sokszor hiányzott -, csak egyszerűen fűszereztem a felöntőlevet cukorral, sóval és ecettel. A héjában főtt céklát megpucoltam, az aprókat külön üvegbe tettem egészben, a többit szépen felkarikázva raktam üvegekbe, a tetejére kevés köménymag és na-benzoát került. Az üvegből kimaradtakat műanyag edénybe tettem és ahhoz egy pici ecetes tormát is kevertem - ezt fogjuk először kóstolni. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lett, mert megfőzve nagyon-nagyon finom volt !



Vasárnap bevásárlónapot tartottunk: nagy meglepetésemre kaptunk nagyon szép zsírszalonnát, aminek nem tudtunk ellenállni, és vettem több mint 3 kilót. Itthon rögtön neki is álltam kisütni:



Igyekeztem kicsikre és egyformákra vágni, és sűrűn kevergetni. (sajnos így is megkapta egy kicsit az alját - legközelebb az elején még jobban kell figyelni !).
A vége fele óvatosan egy pici tejet is tettem hozzá - állítólag ettől lesz szép piros. Ezt nem tudom biztosan, de így tanultam, így csinálom, és elég szépen alakult.


Amikor kimertem, a töpörtyűket is óvatosan kinyomogattam, hogy ne maradjanak nagyon zsírosak. Az eredmény kb 2,5 liter házizsír és egy nagy tál finom töpörtyű lett !


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése